Egyház apostolisága: a Krisztus által alapított →Egyház 4. ismertetőjegye (→Egyház egysége, →Egyház szentsége, →Egyház katolicitása), az a tulajdonság, hogy az Egyház történelme folyamán változatanul ugyanaz, aminek az apostolok idejében alapíttatott, belső tartalma és lényegi szerkezete az marad, amit Krisztustól kapott az apostolokon keresztül. A tört. fejlődés és kibontakozás a lényeget nem változtatja meg. Megmarad benne az ap. tanítás, a kegyelmi rend, az istentiszt., a közösségi életforma és az a hatalom, amellyel az ap-ok Krisztus nyáját vezették. - Az ÚSz-ben az apostol szó 'küldöttet' jelent. Közelebbi meghatározásban ap. az, aki a Szentlélek erejével tanúskodik Jézus nyilvános működéséről, haláláról és föltámadásáról. Jézus körül a 12 kiválasztott tanítvány külön csoportot alkotott, a Szentírás elsősorban őket nevezi ap-oknak. Júdás halála után az ő helyét is betöltötték, de a ap. címet megkapta Szt Pál is, akit Jézus csak föltámadása után hívott meg, s akinek szintén kiváltsága az, hogy látta a föltámadt Urat. Ugyancsak ap-ként emlegetik Jakabot, az Úr testvérét, Jeruzsálem első pp-ét és még másokat, akik különleges buzgóságukkal kiérdemelték e nevet (1Kor 12,28; 2Kor 8,23; Ef 4,11; Fil 2,25). Az Egyh. az első időben egyszerűen továbbvitte a Krisztustól kapott feladatot. A hivatalok, a megbízatások, a beosztások csak később határolódtak el egymástól. Innen kell kiolvasni, hogy mi tartozik isteni jogon az Egyh-ba, és mi az emberi hozzáadás. A hagyomány azokat nevezte ap-oknak, akik Jézus közvetlen tanítványai és tanúi voltak, s akik azt adták tovább, amit Mesterük üdvösségünk érdekében nekünk szánt. Ebből a továbbadásból alakul ki az apostoliság kérdése, s a kettőt együtt kell tárgyalni. A küldetés kifejtése kezdetlegesen már megtalálható Római Szt Kelemennél és Antiochiai Szt Ignácnál, s még világosabban Tertullianusnál és Szt Ireneusnál. Az Atya küldi a Fiút, Jézus Krisztust, ő pedig az ap-okat. Jézus küldetését a Szentlélek irányítja, s az ap-ok is tőle kapják a képesítést küldetésük betöltéséhez, s ők a saját megbízatásukat továbbadták a pp-öknek. A 2. sz: Hegeszipposz a pp-ök listáját visszavezette az ap-okhoz, Ireneus a hagyomány biztosítékát látta ebben az utódlásban. Az apostoliság elve tehát kezdettől fogva jelen van. A 12-es szám mutatja, hogy Jézus az ósz-i hagyomány mintájára intézményessé akarta tenni egyh-át, s ez a szám ismétlődik a végső kifejletben, a mennyei szt városban is (Jel 21). Az említett egyh. írók szerint az Egyh. azért igaz, mert az ap. hagyományt őrzi. A kk. teol-ok apostoliságon részben az Egyh. szilárdságát értették, részben pedig az eredeti tanítás megmaradását. Hitvédelmi szempontból ez jelentős, hiszen benne van az is, hogy amint a krisztusi kinyilatkoztatást az ap-ok adták át az Egyh-nak, úgy kell valamilyen ap. intézménynek lenni, amely felelős a kinyilatkoztatás megőrzéséért. Ezzel szemben a reformátorok csak a Bibliára tudtak hivatkozni mint a hit maradandó mértékére, s így többé-kevésbé föladták az Egyh. láthatóságát, intézményességét. Ha viszont mi az ~t az Egyh. lényegi jegyének mondjuk, érezzük, hogy a tisztán tört. és materiális apostoliság, vagyis az, hogy a pp-ökben megvan a fölszentelés továbbadása, nem elegendő. Uilyen fontos a tanításban és a hitben meglevő apostoliság.

Az ~ és az egyh. hagyomány kölcsönös függésben van. A tanítás apostoliságának biztosítéka az ap. hatalom és megbízatás utódlása a pp-ökben. Nem az a lényeg, hogy az egyes pp-ök fölsztelését visszavezessük valamelyik ap-hoz, hanem arról van szó, hogy a pp-ök testülete (beleértve a p-t is) az ap. kollégium utóda, amely Péter vezetése alatt állt. Az ap-oknak természetesen külön kiváltságaik voltak. Ők mint szemtanúk tanúskodtak a Krisztusban megvalósult üdvösségről, és küldetésüknél fogva bárhol alapíthattak egyh. közösséget. Azonkívül a kinyilatkoztatás továbbadásában és értelmezésében személy szerint tévedhetetlenek voltak. A pp-ök csak annyiban az ő utódaik, hogy ők is tanítói és pásztorai a rájuk bízott hívőknek. Nem új kinyilatkoztatást közvetítenek, hanem az ap-októl kapott letéteményt őrzik és magyarázzák. A tévedhetetlenség az egész ppi testületben van meg mint tanítóhiv-ban, s ennek a tévedhetetlenségnek a kifejezője Péter utóda, a róm. p. is, amikor mint az egyetemes egyh. feje hivatalosan dönt egy kinyilatkoztatott igazságról. A p. személy szerint Péter utóda, az egyes pp-ök azáltal válnak ap-utóddá, hogy fölsztelésükkel tagjai lesznek a ppi testületnek. Az úsz-i szt iratok tanúsága szerint az ap-ok a szükségnek megfelelően vezetőket állítottak az egyes egyh-ak élére, s az ősegyh. soha nem tette kérdésessé az utódlást. Mindenesetre az első időkben Krisztus 2. eljövetelét közelinek vélték, s nem sokat törődtek a formák tisztázásával és a tisztségek elhatárolásával. Elsősorban Pál ap. tevékenységét ismerjük leveleiből és az ApCsel-ből. Az ő munkatársai: Timóteus, Titusz, Tichikusz, Epafrász és a többiek mind ilyen elöljárók. Római Kelemen már kifejezetten említi, hogy az ap-ok a pp-öknek adták át a hatalmukat (Ep 42,1; 44,1). Az átadás a fölsztelésben történt, vagyis nem egyszerű jogi aktus volt, hanem valódi sztségi, kegyelemközlő aktus, amely a küldetést is tartalmazza. Az utódlás a ppi testületben maradt fönn, s minden pp. mint a testület tagja tölti be tisztét. Nem is csupán a sztség érvényességéről van szó, hanem a megbízatásban, a küldetésben és az egyh. közösségben való utódlásról. Az utódlás kötve van a szerephez, a küldetéshez, a feladathoz. Az egyh. közösségben való küldetés a biztosítéka annak, hogy a pp-öt Isten hívja és választja ki, s ő adja a kegyelmet is a szolg-hoz. Az ap. utódlás kézrátétellel, fölszteléssel ment végbe, de lényeges része volt az ap-októl kapott tanítás megőrzése, hiszen küldetésük erre szólt. A pp. tanító és pap egyszerre, s mint ilyen birtokolja a kormányzati joghatóságot is. A szerepeket nem szabad elválasztani egymástól. Az apostoliság értelme tehát az, hogy térben és időben jelenvalóvá teszi az ap. küldetést. Így az embereket a tér és idő különbözősége ellenére összeköti a Krisztusban végbement egyszeri eseménnyel. Így szolgálja az Egyh. az embereknek Istennel való találkozását. A Szentlélek azért jött el, hogy erre a föladatra képessé tegye az ap. testületet az Egyh-on belül. G.F.

MS IV/1:553. - RK 1993:748.